Buffy miután már nem egyedül viselte a vadászok terhét, viszonylag normális életet élhetett. Sunnydale-ét soha többé senki nem közelítette meg. Főleg Buffy nem. Túl sok volt neki a fájó emlék. Egy nagy kincs volt a birtokában, de ő erre csak az után jött rá, hogy már elveszítette. Ez a kincs a szerelem volt. Az igaz szerelem, ami minden földi és földöntúli erőnél erősebb. Buffy Dawnt beíratta egy neves bentlakásos gimnáziumba. Megígérte, hogy amint leérettségizett csatlakozhat hozzá, Willowhoz, Kennedyhez, Xander-höz és Andrewhoz. Giles közben visszament Angliába. Faith és Robin tőlük külön utakon jártak és a többi vadásszal is csal ritkán akadtak össze. Csendes, nyugodt vidék volt a Mississippi partja. Persze ez csak a szokásos látszat. Buffy és barátai folytonos harcot vívnak a pokol bugyraiból felbukkanó démonokkal. Szép, nyári napra ébredt Willow. Kennedy még az igazak álmát aludta mellette. Kintről ínycsiklandozó illat terjengett befelé. Felvette köntösét és kicsoszogott a konyhába, hogy megigya aznapi gyógyteáját, és kiderítse kitől származnak ezek a vitathatatlanul finom illatok. Kint a konyhában a boszorkány legnagyobb meglepetésére Xander sürgölködött már ruhában. -Xander! Elromlott az órád? Hajnali hat óra van- mondta Willow és ásítás között. -Csak nem tudtam aludni- motyogta a fiú, miközben megfordította a tűzhelyen a palacsintasütőt. -Hmmm…Nagyon jól néz ki! Ugye nem kell megvárni a többieket?…Mi a baj? Olyan hallgatag vagy. -Á, semmi- próbált egy vigyort erőltetni az arcára Xander, de csak egy viccsor sikerült neki. -Anya- kérdezte félénken Willow. -Aham, de ne is beszéljünk róla. Milyen palacsintát kérsz? Csoki? Eperdzsem? Esetleg marcipán?- Xander hangulata egyik pillanatról a másikra váltott át melankolikusról vidám bohóccá. -Vigyázz, mert annyira elhizlalsz, hogy Kennedy majd rám se mer nézni- kacagott a boszi és egy egész tányér palacsintát leöntött eperdzsemmel. Valaki végigcsoszogott a folyosó, majd néhány perccel később a WC ürítésének jellegzetes zaját vélték felfedezni a fürdőszoba irányából. Nemsoká Buffy tűnt fel az ajtóban mackós alsónadrágban és egy fehér felsőben. Borzos haja alól alig látszott ki a kómás arca. -Ö! Hát ti?- kérdezte miközben megpróbálta a csipát kidörzsölni a szeméből. -Xander nem tudott aludni, én meg ki nem hagynék egy ilyen finom reggelit. És te? -Én se tudtam aludni. Mi a reggeli? -Palacsinta. Honnan van ez a szerkó?- kérdezte Xander kicsi meglepődéssel a hangjában. -Mire gondolsz? Ja. Hooogy ez…ezt csak úgy találtam a cuccaim között- motyogta Buffy kicsit határozatlanul. -Csak nem a szőke hercegé volt- kérdezte Xander finnyásan. -Xander!- szólt rá szigorúan Willow. -Nem tudom kire gondolsz...Na milyen az a palacsinta? Két perc alatt bevágta azt a három szelet csokitengerben úszó palacsintát, amit a tányérjára rakott. -Elmegyek felöltözni. Ha mindenki kész van, akkor megnézhetjük azt a démonfészket az erdőben, amiről tegnap Andrew hallott Annynél. -Jó, oké. Majd szólunk a többieknek- Willow megvárta míg Buffy hallótávolságon kívülre esik, majd elővette legszemrehányóbb arckifejezését és, mint ragadozó az áldozatához osonva, olyan lassúsággal fordult Xander felé. Xander sejtve, hogy ebből sok jó nem fog kisülni elkezdett bekavarni még egy adag palacsintát és közben azon rimánkodott, hogy ki ne hullassa Willow megint a haját, mint múltkor. -Ezerszer elmondtuk neked is meg Andrewnak is, hogy ne hozzátok fel Spike-ot. Igaz?!? -Jó, jó. Csak kicsúszott- motyogta Xander. -Jó reggelt mindenkinek!- Kennedy toppant be a konyhába. „Ugyanaz a frissesség sugárzik belőle, mint a régi Buffyból- gondolta magában Willow. Miután nagy nehezen Andrewt is sikerült kiverniük az ágyból elindultak a városszéli erdő felé. Az erdőben befelé haladva egyre sűrűbb lett a növényzet és lassan már a felkelő nap sugarai sem érték el a „kirándulókat”. -Pontosan hol is mondta azt a fészket a kocsmáros, Andrew?- kérdezte Buffy kicsit mogorván két óra eredménytelen kutatás után. -Csak…csak…csak annyit mondott, hogy az erdő legmélyén, hova a napfény soha nem ér el. Ja! Meg azt is mondta, hogy a fészek környékén sok a letördelt ág és az este felé sokat üvöltöznek a „kicsikék”. -Na ez érdekes- morogta Willow az orra elé. -Mi olyan érdekes azon, hogy üvöltöznek?- értetlenkedett Kennedy, kezében egy nyílpuskával. -Nem, nem az, hanem ez. Buffy, Kennedy, gyertek, nézzétek!- azzal pár centivel a fejük fölé mutatott. Ugyanis ott, ahol ők épp most álltak a fák ágai össze- vissza voltak törve. -Nem vagyok biztos benne, hogy a fészek lakói éppen fióka méretűek lennének. -Willow közelebb lépett az egyik megrondított fához és rátette a tenyerét. Néhány percig feszült csend uralkodott a társaságon, majd Willow levette kezét a fa törzséről. -Egy magas férfi járkál pár napja erre. Gondolom a fészekben járt. -Talán fel akarja nevelni őket- kotyogott közbe Andrew. -Ez csak úgy derülhet ki, ha magával az idegennel beszélünk- jelentette ki tárgyilagosan Buffy. -Jó! És ezt úgy pontosan, hogy gondoltad?- értetlenkedett Xander. -Hát itt leülünk és várunk- válaszolt Buffy helyett Kennedy. Pár héttel Buffyék fészekdetektíves akciója előtt egy sötét idegen jelent meg Sunnydale maradványainak peremén. Esteledett. Az alak fejét és testét egy megkopott, agyonfoltozott pokróc fedte. Csak állt ott és nézte a rengeteg követ és a föld által elnyelt és összezúzott házfalakat. Közben az utolsó napsugár is eltűnt az égről. Az idegen hirtelen ledobta magáról a köpönyeget és a hold fényében megcsillant zselézett haja. Jó pár órát állt ott csendben, a sötétben. Mielőtt azonban elindult volna még megjegyezte: -Ház ezt műveltem. Azzal hátat fordított a kráternek és elindult kelet felé. Andrewt az idegesítette a legjobban, hogy a reggeli nagy kapkodásban elfelejtette felvenni az óráját. Így fogalma sem volt arról, hogy lassan már fél napja ott ülnek az ösvény mellett egy nagy sziklán. -Csak tudnám, hogy került egy ekkora kődarab az erdő közepére. -Azt könnyen megtudhatod barátom- mondta egy érdes hang közvetlen mögüllük. Az alaknak csuklya volt húzva a fejére, így nem láthatták az arcát. Buffyn különös bizsergés futott végig a férfi láttán. Merthogy a hangból arra következtetett, hogy egy férfival állnak szemben. -Ezt meg hogy érted?- Kennedynek jött meg először a hangja. -Alatta valami felettébb különlegeset találhattok. Emeljétek csak fel. Mi van puhányok? Gyerünk! Nem érünk rá életetek végéig. Volt Buffy számára valami érdekes a férfi modorában. Olyan ismerősnek tűnt. Kennedy és Buffy azonnal nekiestek a kőnek, de az meg se akart mozdulni. -Willow. Esetleg nem lehetne… -Nem! Ti is meg tudjátok csinálni. Nehogy már egy ostoba kő kifogjon rajtatok! -Csak egy ötlet volt. Xander és Andrew is segítettek nekik, de még így se sikerült arrébb tolniuk a követ. -Ha már ennyire jól szórakozik, igazán segíthetne uram- szólt hátra a válla fölött Buffy. -Máris, kedvesem. Buffy kicsit megütközött a jelző hallatán, de aztán abba maradt, hogy sok alvilági lény becézgeti az embereket. Az idegen odaállt Buffy mellé és ő is rátámaszkodott a kőre. A férfinak óriási ereje volt. Mint kés a vajban, úgy csúszott végig az avaros földön a szikladarab. A kő alatt egy ugyanolyan pecsét díszelgett, mint ami a sunnydale-i gimi alagsorában találtak, csak ez kisebbnek bizonyult. A nagy erőlködés közben Buffy elcsúszott és simán lefejelte volna a sziklát, ha az idegen el nem kapja. Az érintéstől Buffyt elöntötte a forróság. Csak egy pillanatig tartott, de Buffy ezt az egy pillanatot egyetlenegy más pillanattal sem cserélte volna el. Mire észbe kapott a csuklyás alak már eltűnt. Nem értette a dolgot. Magyarázatot akart. És bizonyosságot. Bizonyosságot arra, hogy az ösztönei tévednek. Kiélezte érzékszerveit és megérzéseire hagyatkozva elindult az erdőben. Nem sok séta után meghallotta a ruha súrlódását az avarban. Futásnak eredt. Pár perc múlva meglátta az alakot. Az nyugodt léptekkel haladt előre. Már csak 30 lépésnyire volt tőle Buffy, mikor az megállt. A lány erre nem számított, ő is megtorpant. Az idegen nem fordult hátra. -Kérlek, ne kövess Buffy- hangjában több volt a szomorúság, mint egy halotti toron összegyűlt vendégsereg lelkében együttvéve. Buffy habozott. Az idegen újra elindult. A lány kétségbe esett. Nem tudta mit tegyen. Végül mégis utána szólt a férfinak. -Spike!- a férfi meggyorsította lépteit. Buffy most már gondolkodás nélkül indult el utána. Az alak is futni kezdett. A rohanás közben fejéről lehullott a csuklya és Buffy meglátta a szőke hajat. Az érzés, ami ekkor éledt benne megsokszorozta erejét. Olyan tempóban kezdett el rohanni, ahogy csak a lába bírta. Végül felugrott egy keresztben elterülő fatörzsre. Elrugaszkodott és pont a férfi hátára érkezett. Mind a ketten hason érkeztek a földre. Buffy nem mert felnézni. Egyszer csak ujjak érintését érezte a haján. Egy ismerős kéz simogatta. Még mindig nem mert felemelkedni. A férfi keze megállt. Várt még pár percet, aztán megunta. -Ha már kitörted a nyakam, akkor legalább nézzél már fel- mondta meleg, búgó hangon. Buffy lassan felemelte a fejét. Először egy támaszkodó kézfejet látott meg, majd két térdeplő lábat. Aztán egy bőrkabát körvonalazódott ki előtte. Egyre feljebb nézett, míg végül két égszínkék szempáron akadt meg a szeme. -Spike- suttogásnál több nem jött ki a torkán. -Igen- mosolyodott el a vámpír és felemelte bal kezét. Buffy habozott kicsit, majd belecsúsztatta tenyerét a másikba. Ujjaik azonnal összefonódtak. Buffy magához rántotta Spike-ot és átölelte a nyakánál. Könnyek csorogtak végig az arcán. Olyan erősen szorította magához Spike-ot, ahogy csak bírta. És zokogott. Spike érezte, ahogy a lány könnycseppjei végig gördülnek a nyakán majd a hátán. Ő is jobban magához szorította a lányt és megcsókolta a fejét. Az érintés tüzes forrósággal nyomta bélyegét Buffy bőrébe. Talán egy negyedóra is eltelt, amíg úgy térdepelve átölelték egymást, kizárva a külvilágot. Mikor felálltak sem engedték el egymás kezét. Buffy felbírt fedezni néhány kósza könnycseppet Spike arcán is. -Szeretlek!- Buffy nem tudott mást mondani és újra Spike nyakába omlott. -Tudom!- Spike végig simította a lány szőke haján és szorosan magához ölelte. Legszívesebben az örökkévalóságig így maradtak volna.